Dr. Pados Róbert Béla, tulajdonos, vezető fogszakorvos a Dr. Pados Fogszakorvosi Rendelőben
    Dr. Pados Fogszakorvosi Rendelő

    Dr. Pados Róbert Béla

    Tulajdonos, vezető fogszakorvos

    Dr. Pados Róbert Béla 1957-ben, Budapesten született. 1980-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel, majd 1982-ben jeles eredménnyel szakvizsgázott. Pályája kezdetén az egyetem Szájsebészeti Klinikáján, később a Konzerváló Fogászati Klinikán dolgozott.

    Gyógyító és oktató munkája mellett tudományos kutatással is foglalkozott: 24 tudományos közlemény szerzője volt, szakmai konferenciákon pedig 32 előadást tartott. Magánrendelőjét 1981-ben nyitotta meg, jelenleg a Dr. Pados Bt. tulajdonosa és vezető orvosa.

    Szakmai tudását rendszeresen továbbképzéseken bővíti, Magyarország mellett Hollandiában és Finnországban is tanult. Az általános fogászat mellett szájsebészettel, implantológiával, gnatológiával – az állkapocsízület működésével és betegségeivel – valamint esztétikai fogászattal is foglalkozik.

    2006-ban az új típusú szakvizsgarendszerben konzerváló fogászatból és fogpótlástanból is szakvizsgát tett, kiválóan megfelelt eredménnyel.

    A fogászat mellett hosszú évek óta foglalkozik harcművészetekkel és önvédelemmel, több stílusban feketeöves, valamint edzői képesítéssel is rendelkezik. Szabadidejében rendszeresen fut, túrázik és komolyzenei koncertekre jár. Több maratont teljesített, hegymászásban pedig egyik legjelentősebb eredménye a 6200 méteres Island Peak megmászása. Angolul is beszél.

    Időpontot kérek